1890. március 2l-én született Gyulafehérváron, 1911-ben tanítói oklevelet szerzett. A Nagybányai Szabad Festőiskolában a következő évben fejezte be képzőművészeti tanulmányait, ezt követően szakmai és művészettörténeti ismereteit a müncheni tanulmányútján tökéletesítette. 1921-1930 között a székelykeresztúri tanítóképzőben rajzot, szépírást és kézimunkát tanított, majd lemondott tanári állásáról, s csak a festéssel foglalkozott egészen a harmincas évek végéig, ezután Magyarországon telepedett le. A Városi Kaszinóban festőtanfolyamot szervezett, tanítványai közé tartozott Ipó László, s Nagy Erzsébet miniatürfestő, a későbbi élettársa. „Bejárta Keresztúr minden zegét-zúgát, ecsetjére vette az ezerszín játszó réteinket, erdőinket. Nagyobb vásznain kavarognak a székely ifjak táncában a nemes, meg szilaj mozdulatok, a favágók izmaiban duzzad a székely erő, a sziklákat döntő erőfeszítéseikben viaskodik az ezerötszászesztendős múltból jövő székely elszánt akarat. Majd több vásznon feloldódik a székely dráma a ködös hadak útján Csaba vezérlete alatt haladó hún-székely vitézek gyönyörű költészetében …” - emlékezik a kortárs Orbán János római katolikus plébános a városunkról írt monográfiájában. Számos tájképet és portrét festett, vallásos, de főleg történelmi tárgyú kompozicíóival vált ismertté. Egy oltárképe a tusnádfürdői római katolikus templomban látható, megörökítette Zrínyi Miklós hadvezért, Buda felszabadítását, 1935-ben pedig Báthori István erdélyi fejedelem trónralépését /Lengyelország királyaként/. Ezt a romantikus ihletődésű, hat máter hosszú és három méter széles monumentális munkát Magyarország kormányzója vásárolta meg, és a lengyel kormánynak ajándékozta. Egyéni kiállításokat már 1920-tól szervezett, az elsőt Kolozsváron, 1925-ben és 1929-ben Marosvásárhelyen, 1925-ben Székelyudvarhelyen, 1938-ban Budapesten. Tárlatairól a korabeli sajtó - Brassói Lapok, Keleti Újság, Pásztortűz elismeréssel írtak. Vámszer Géza csíkszeredai tanár, festő és néprajzos a következőképpen emlékezik meg a keresztúri festő l926-ban megnyilt székelyudvarhelyi kiállításáról: „Daday eredeti tehetség, modern, de nem esik a túlzók hibáiba, csak ott és akkor burkolja vázlatszerű homályba alakjait, ahol az előnyükre, a mozgás, a lendület fokozására van – viszont ahol szükséges, ott megmutatja a másik oldalát is: tud, ha kell, életszerűen rajzolni, elmélyülni részletekben is. Igazi egyéniségét legjobban a szürkés, híg olajfestékkel bátran odavarázsolt kompozicíói jellemzik, amelyekből a mesterkéltség nélküli komponáló őserőt érezzük ki. Meseszerű, finom atmoszféra tükröződik vissza ecsetjének könnyed, szép, a pillanat alatti benyomásai alatti kompozicíóiról, amelyek szürkés színhatásuk dacára oly színesek, oly melegnek, ha kell, hidegnek hatnak – és így észrevétlenül meghódítják a különben talán előítélettel nevelődött nagyközönséget is.” A második világháború után még ellátogatott Keresztúrra, ahol két évtizedig élt és alkotott, de Erdélybe már nem tért vissza soha. A Molnár István Múzeum egyetlen alkotását /Erdei famunkások/ őrzi, városunkban több festménye van egyéni tulajdonban. Budapesten halt meg. 1979. március 22-én. Forrás: www.keresztur.ro