A 19–20. század. fordulóján és a 20. század első harmadában a képzőművészet európai irányait behatóan ismerte, s alkalmazta festészetében, grafikáin, gobelin munkáin. Összességében leginkább a francia posztimpresszionizmust, art nouveau-t és a hazai nagybányai plein air stílust lelhetjük fel alkotásaiban. Vaszary Mihály és Szabó Kornélia gyermekeként született római katolikus családban. Nagybátyja Vaszary Kolos esztergomi érsek volt. A Mintarajziskolában Székely Bertalannál és Greguss Jánosnál kezdte tanulmányait. 1887 után előbb Münchenben von Hacklnál és von Löfflitznél tanult. Bastien-Lepage francia festő Münchenben kiállított képeinek hatására Párizsba ment, s ott 1899-ben beiratkozott a Julian Akadémiára. A legnagyobb hatással voltak rá Hollósy Simon és a körülötte csoportosuló nagybányai művésztelep festői, művészete azonban mindvégig francia ihletettségű maradt. Korai művei a szecesszióhoz közelítő gobelinek magyar népművészeti motívumokkal. Pierre Puvis de Chavannes hatása fedezhető fel olyan szecessziós jellegű festményein, mint a Bizánci Madonna, Aranykor. Később visszatért a realista-naturalista megfogalmazású életképekhez. (Részes aratók, 1901; Szolgalegény, 1902; Aranykor, 1897-98). Sokat utazott. Az 1900-as évek második felében a francia impresszionizmus hatása érződik képein (Álarcos bál, 1907; Tatai strand, 1909), majd Raoul Dufy és Kees van Dongen fauvisták hatása alá került. Az 1905-ben már beérkezett festőművész, a „Részes aratók” című festményét Ferenc József a budai vár részére vásárolta meg. 1905 nyarát jövendőbeli felesége, Rosenbach Mária (Mimi) megyéjében, Nógrádban Rétságon töltötte. Két impresszionista festménye készült ekkor: a „Nógrádi parasztasszonyok” és a „Pihenő nógrádi búcsúsok” című. 1905. november 6-án Budapesten feleségül vette Rosenbach Máriát, Rosenbach Sándor és Strahler Anna leányát. Ezt követő években a Rosenbach-birtok eladásából vették meg a tóvárosi telket, ahol a Toroczkai Wigand Ede által tervezett és 1911-ben megépített tóvárosi műtermes házban (Művész köz 1.) az 1910-es évektől gyakran tartózkodott haláláig. A villa a székely lakóház épületelemeit tartalmazza, mint a székely fafaragó művészetnek díszítő elemeit. Az 1916-1919 közötti esztendőkben Vaszary ki sem mozdult Tatáról. Számos művét festette villájában és a városban (pl. „Tatai strand”, „Tatai park”, „Lovasok a parkban”). 1920-ban hagyta el Tatát. Az első világháború alatt drámai hatású képeket festett a frontokról (például Katonák egy kárpáti faluban, 1915; Katonák a hóban, 1916), ezen művein érezhető legjobban a német expresszionisták hatása. Röviddel a háború után még uralkodott festészetében a drámai hangvétel (lásd Golgotha c. képét). Azonban hamarosan ismét Párizsba utazott, s visszatért a francia piktúra hagyományaihoz. Gyors, laza, könnyed ecsetvonású képei készültek ekkor, talán legjellemzőbb a Parkban című és a Női portré. „A természetből csak kiindulni, vagy arra szuggesztív erővel emlékeztetni is elég.” – vallotta az 1920-as években. Temperamentumos festészetére ez az elv mindvégig jellemző maradt, lényegében a magyar avantgárd felé nyitott. 1920-tól tíz éven át a Lyka Károly által újjá szervezett Képzőművészeti Főiskola tanára volt, az 1932-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig, 1923-tól az UME alapító tagja és elnöke, 1924-ben a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) egyik alapító tagja. Kiváló mester volt a főiskolán, oktatta az új stílusirányokat, s maga is mind kipróbálta azokat. Egyéni stílusát mindvégig a lendületes, vázlatos ecsetkezelés jellemezte (Birskörték, 1918; Ébredés, 1921). 1926-ban a Tihanyi Biológiai Intézettől kapott megrendelést falképek festésére. Már húszéves kora előtt kiállító művész volt a Nemzeti Szalonban (1898, 1902, 1906, 1912), 1912-ben a Művészházban is volt kiállítása. 1916-ban mint hadi festő állította ki képeit a sajtóhadiszálláson. 1909, 1920 és 1924-ben az Ernst Múzeumban volt kiállítása. 1922-ben a Helikon Szalonban volt gyűjteményes kiállítása. 1928-ban az UME által rendezett kiállításon vett részt. Az 1928. évi XVI. velencei nemzetközi kiállítás magyar anyagának elrendezését Vaszary szervezte, munkája elismeréseképpen olasz állami díjjal tüntették ki, ugyanitt Virágcsendélet c. képét megvásárolta az olasz állam. 1929-ben a magyar művészet nürnbergi bemutatkozásán vett részt, a nürnbergi múzeum Strand c. képét vásárolta meg. Az UME genovai bemutatkozásán aranyéremmel jutalmazták, Tengeri fürdő c. képét a nervii múzeum vásárolta meg. 1933-ban a debreceni Déri Múzeumban volt gyűjteményes kiállítása. Művészeti elveiről 1922-ben jelent meg könyve Természetlátás és képszerűség címmel. Az Est-lapok számára számára grafikákat és illusztrációkat készített, egyben itt e lapoknál is publikálta művészetfelfogását, amely a művész és a művészeti stílus megválasztásának szabadságáról szólt, s a századforduló festészeti irányzatairól nyújtott értékelést. A nyugdíjas években sem pihent: nappal festett, este a szakirodalmat tanulmányozta. Amikor szívbetegsége jelentkezett, elhatározta az 1930-as évek végén, hogy a budapesti Attila körúti lakásából végleg Tatára költözik. Váratlan halála – 1939. április 19-én – ezt megakadályozta. Farkasréten ravatalozták fel, majd Tatára hozták, ahol április 22-én az Almási úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Felesége, aki élete végéig hűséges ihletője, 1942. július 4-én halt meg. Holttestét július 5-én helyezték férje mellé. Nyughelyüket a temetőben hatalmas emlékkő őrzi. A rajta levő kiemelt véset szövege: 1. Vaszary János festőművész lánglelkének porhüvelye. 2. Menj a szívemre, s légy az enyém újra, mint egykor, május idején. Halála után Farkas Zoltán emlékezett meg róla a Nyugatban. (forrás: Wikipédia)