A barokk kor a humanizmus és a felvilágosodás közötti kor, az ellenreformáció és az abszolutisztikus királyságok kialakításának ideje. Reneszánsz hozzájárult a reformáció kirobbanásához, míg a reformáció hitvitái mind a katolikus, mind a protestáns vonalon nagy hitbéli ébredési hullámhoz vezetett. Keresztény ébredés velejárója annak széles körű felismerése, hogy a világ hétköznapi bajai szükségszerű kapcsolatban állnak az alapvető bűnnel, a Teremtőtől való humanista elfordultsággal (ez utóbbi középpontjában az ember áll a Teremtője helyett). Barokk tökéletességi erőfeszítés ellenére ezen bűntől és következményeitől nem lehet tökéletesen megszabadulni az e-világi életben, és így az emberi erőfeszítés ellenére a Teremtő kegyelmessége jelenti a fő reményt. Nem mindenki értette mindezt meg, így számtalan helyen előfordul, hogy az e-világi létezés csak álom (igen véres volt akkor és azóta is, a történelem során), és az élet csak a túlvilágon kezdődik (ez viszont úgy lesz, hogy a bűnös ó-ember halálával és új-emberré születésével megy át a hívő az eleve halára ítéltségből az élet reménységébe, és ezen átmenet nem azonos a test biológiai halálával). Többek szerint ezt hangsúlyozza például Calderón: Az élet álom, illetve Lope de Vega: Kertész kutyája című műve. Gyakoriak még a történelmi példák, például Zrínyi: Szigeti veszedelem. Egészen a 19. századig nem ismerték el külön irányzatnak. A „rehabilitációt” Heinrich Wölfflin vitte végbe, amikor is barokk műveket (elsősorban képzőművészeti alkotásokat) tanulmányozott. A következő következtetéseket vonta le: Míg a reneszánsz alkotások „zártak”, addig a barokk kor alkotásai „nyitottak” Az alakzatok egymáshoz képesti elrendezése is más: amíg reneszánsznál egymás mellé rendelés és szimmetria, addig a barokknál alá-fölé rendelés figyelhető meg A reneszánsz egy nézőpontot alkalmazott, a barokk többet (nézőpontváltás) A reneszánsz alkotások felületi alkotások, a barokkban a mélység-magasság figyelhető meg A reneszánsz művek statikusak, ellentétben a barokk mozgalmasságával. Ezen eltérésekre hivatkozva mondta ki Wölflin, hogy a barokk igenis autonóm korstílus Stílusjegyei: Bár szintúgy Itáliából indult, a barokk a reneszánsznak szinte pont az ellenkezője volt, hiszen míg a reneszánszra a kiegyensúlyozott, emberléptékű harmónia volt a jellemző, addig a barokk igyekezett ettől eltávolodni. Stílusjegyei azonban a reneszánszból származnak, azok továbbfejlesztései. Másfelől erős túlzás lenne azt mondani, hogy a barokk eltávolodott a kiegyensúlyozott, emberléptékű harmóniától. Reneszánsztól is inkább a részletek kidolgozottságában lépett tovább. Innen származik az, hogy a tökéletesre, a nagyon kidolgozottra angolul is és magyarul is azt mondjuk, hogy barokk. Főbb stílusjegyei: mozgalmasság, dinamizmus monumentalizmus heroizmus patetizmus conceto (meglepetés), az illúzió valóságként való beállítása dekorativitás titokzatosság misztika komplexitás,bonyolultság erős kontrasztok látványosság bonyolult, túldíszített formák (forrás: Wikipédia)