Eklektika

Az eklektika elnevezést leggyakrabban a XIX. század egyik építészeti irányzatára alkalmazzák, pedig érdemes tudni, hogy a hellenizmus korában már hasonló, önálló eredményekben szegény szobrászati irányzatot is jelöltek vele. A hellenisztikus eklektikus szobrászat leginkább sémákkal dolgozik, több szobron, más testtartással ugyan, de ugyanaz a fej felbukkan, holott a művek megalkotása között akár száz év is eltelt. Ilyen eklektikus szobor az Idolino, Boedasz műveinek többsége, a Tüskehúzó fiú, Stephanos atlétája. A nyugat-európai eklektika A korai eklektikát a romantikától nehéz elkülöníteni. A londoni Parlament például neogótikus-romantikus, de mivel szerkezetében modernebb anyagok is előfordulnak, téralakításában pedig egyáltalán nem gótikus, gyakran eklektikusnak mondják. Az eklektika a historizmus egyik legérdekesebb, leginkább tanulmányozható ága. A XIX. századi építészeti eklektika a technikai fejlődés új lehetőségei és a korábbi formák együttes megjelenítésén dolgozott. Elsősorban a gótikus, reneszánsz, bizánci stílusokat jelenítette meg egymással keverten, majd divatba jöttek a barokk elemek is. Párizsban a Sacré Cœur-székesegyház és a Garnier tervezte Opera jelentős, Rómában II. Viktor Emánuel emlékműve. Az 1900 után is számos épületen kimuatható az ellenhatásként létrejött szecesszió ellenére. A korszak építészetéhez tartozik a vasszerkezetek egyre jelentősebb felhasználása is. Kezdetben csak erkélyeken és galériákon alkalmazzák az öntöttvasból és üvegből készült elemeket, de Sir Joseph Paxton Kristálypalotája már 1851-ben rámutatott az önálló alkalmazás lehetőségeire. Gustave Eiffel és cége kimondottan a vasszerkezet szinte korlátlan lehetőségeinek kiaknázására törekedett (Eiffel-torony, Nyugati Pályaudvar). A magyar eklektika A magyarországi eklektikus építészetet újabban összefoglalóan a tiszta neostílusokkal együttvéve historizmusnak nevezik. Eklektikáról ott lehet beszélni, ahol keverednek egymással a stílusok, s ez előfordul szinte az összes korszakban épült építményen, lakóházaktól kezdve középületeken át emlékművekig. A kifejezést a rendszerváltozás előtt egyöntetűen használták kissé negatív értelemben a neostílusokra is, ez is hozzájárul ahhoz, hogy máig lángol a vita, melyik kifejezés a jogos, ha a XIX. század második felének építészetéről van szó. Az eklektikus törekvések elsősorban városépítészeti tevékenységekkel és az életmód színvonalának javulásával függenek össze. Különösen igaz ez Budapestre, e város a korszakban fejlődött világvárossá, városképe a világon egyedülállóan egységes. Általában elmondható az, hogy a magyarországi eklektika a neoreneszánszból fejlődött ki: (Jókai Mór balatonfüredi villája, Ybl Miklós: Szent István Bazilika, Operaház). A késő eklektika átnyúlik a XX. századba, képviselői Hauszmann Alajos (a volt Királyi Kúria, ma Néprajzi Múzeum) és Alpár Ignác (Városligeti Vajdahunyadvár, Mezőgazdasági Múzeum). kezdetben (1860 körül) a reneszánsz elemeit használja, a homlokzattagolás visszafogott, az armírozással kiemelt rizalitok kevésbé ugranak ki 1870-től megjelennek a rusztikus, súlyos lábazatok és a hangsúlyos rizolitos homlokzattagolás,az épületeken néha fellelhető a valódi kőburkolat, azonban az a jellemzőbb, hogy az épületdíszeket faragott kő és stukkó helyett vakolatból készítik. 1880-tól az öntöttvas szerkezetek megmutatása jellemző, a díszítés nyerstégla, terrakotta, mázas kerámiadíszekkel történik 1890-től a figyelemfelkeltő, díszes stílusok válnak dominánssá (németalföldi késő reneszánsz, barokk, rokokó), megjelennek a meredek oromzatok A XX. században Az eklektika mint jelző felbukkan a XX. században is, a '20-as, '30-as években főként egyszerű lakóházak épültek így. A létrejövő totális hatalmak (Német Birodalom, Szovjetunió) ugyanekkor űzték el a modern szellemű művészeket, és „birodalmi stílusukat” teremtették meg. Csak a szocreál építészet élte túl a második világháborút. Stiláris értelemben a posztmodern is eklektikus. (forrás: Wikipédia)

Termékek Eklektika stílusban

Nincs megjeleníthető termék.

Nem találta, amit keresett?